Balogh Tibor: Merjenek a cigányok nagyokat álmodni

A Csillagpont pénteki napján, délután Balogh Tibor és Káli-Horváth Kálmán cigány művészek mutatkoztak be az Irodalmi kávéházban. A két festő már az előző napokon is volt a táborban, hogy fényképezkedéshez fotófalat készítsen egy roma családról.

A bemutatkozást az Irodalmi kávéház sátrában tartották, de mivel a program kimaradt a tábori tájékozatatóból, sajnos csak kevesen élvezhették a két művész társaságát. Balogh Tibor festőművész a roma képzőművészetről, Káli-Horváth Kálmán pedig irodalomról beszélt.

Mindketten a tiszadobi nevelőotthonban nőttek fel, onnan datálódik a barátságuk is. Balogh Tibor elmondta, az ő életét végigkísérte a vívódás cigány származásával és az érzelemeivel, hogy nem ismeri édesanyját.

A festő-grafikus több alkotását is bemutatta, és hosszabban beszélt is róluk. Egyik ilyen műve a Cigányfiú konstrukcióval című festménye, amely az előítéletes gondolkodás kérdéskörét boncolgatja. Balogh Tibor szerint a cigányoknak merni kell nagyokat álmodni.

Balogh Tibor 1975-ben Fehérgyarmaton született. Az első roma művész, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika szakán szerzett diplomát, 2005-ben.

Az előaóművészként is ismert Káli-Horváth Kálmán irodalmi blokkjában  József Attila verseket olvasott fel, és az Óda kapcsán vallott a szerelemről  és házasságról, amely a Biblia tanúságta szerint férfi és nő szent szövetsége.

Káli-Horváth Kálmán porcelánfestőnek tanult, színészként is képezte magát, és versmondóként jelentős sikereket ért el. Televíziós szerkesztő-riporteri diplomát szerzett, és évekig az MTV Cigány Magazinjának műsorvezetője volt. Festőként a portré műfaja és a táncos motívumok állnak közel hozzá.

A két művész a Free-Presszionista Kortárs Művészcsoport tagja, melynek gyökerei az 1980-as évek közepéig nyúlnak vissza, amikor az intézeti fiúk  ceruzával és ecsettel a kezükben elkezdték megteremteni saját világukat.

A free-presszionisták kiállítása augusztus 23-ig megtekinthető Budapesten a Vigadó Galériában.

Balogh Krisztina
Fotók: Vargosz

Hasonló anyagaink

A bizalom meggazdagítja a közösséget

A Károli Gáspár Református Egyetem támogatásának is köszönhető, hogy az idei Csillagpont megvalósulhatott. Balla Péter rektorral Hegedűs Márk, az E...

Legyenek sóvá a társadalomban

Az evangélium és a keresztyén értékek továbbadását várják a Csillagpont résztvevőitől azok az egyházi vezetők és politikusok, akiket arról kérdeztü...

Hozzászólások